Adri P.

Ízek, imák, szerelmek (2010) c. Film! Ajánlom, azoknak akik még nem látták, vagy nem lelik önmaguk :) (Főszerepben: Julia Roberts)

Idézet a filmből: “Mi van, ha rájövünk, nem működik a dolog közöttünk? Mégis kitartunk egymás mellett és elfogadjuk, hogy veszekszünk, hogy egyre kevesebbet szeretkezünk, de nem tudunk egymás nélkül élni. S így éljük le az életünket, boldogtalanul. Mégis boldogan, mert együtt vagyunk.”... Tovább »

Ikerláng szerelem – sokan kutatják, de miért?!

Sokat olvastam erről az “eszményinek” mondott, írt szerelemről. Sokak, sokféleképpen megfogalmazták. Kik csupán jegyzetbe szedték, kik megélték, kik ábrándoznak erről, “Hátha, egyszer?!” s ugye az összes cikkben felmerülő kérdés szemléltetése, mi szerint is “Megtalálom e valaha a másik felem, a lelkem?!” Jó dolognak vélem elsősorban azt, hogy ahány ember él e földön annyi nézetet vallunk,… Tovább »

Hidasi Judit – Kiadatlan remekműve… (Szebben meg sem fogalmazhattam volna)

Vízjel Lehunytam a szemem, és hagytam, hogy az arcomat süsse a nap. Közben elmosolyodtam. Inkább belül, mint kívül. Mert egyszerre megértettem mindent. Megértettem, hogy eljött az ideje. Eljött az ideje, hogy levessem az önsajnálatot, a „szerencsétlen szerelmesek szindrómát”, a gonosz énemet, amelyik mindig másokat hibáztatott boldogtalanságomért. Pedig bennem volt: nem akartam boldog lenni – miközben… Tovább »

Időskor – Egy gondozottam gondolatai nyomán…

Megörökítettem, mind azok számára, kik úgy gondolják, csupán egy makacskodó, önző, folyton panaszkodó jellem, az időskor. „ … Bár a testem elfáradt, a lelkem fiatal és a szívemben élénken él az emlék, mikor még a testem velem él. Mikor behunyom, a szemem s már nem akarom kinyitni, hogy velem maradjon a sok szín, az érzés,… Tovább »

Feltételek nélküli szeretet – Aham Prema

Aham Prema (Kiejtés: Ah-ham Prej-ma) Jelentése: „ Én vagyok az isteni szeretet.” Ezzel az egyszerű mantrával a saját hozzáállásodat tudod megváltoztatni. Általa képes leszel átérezni a szeretet legigazibb, legőszintébb, isteni formáját, a feltételek nélküli önzetlen szeretetet.    ... Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!