Valóságos illúzió, illuzionista valóság, Éber álom, álmos éberség, Fantáziátlan kép, képlékeny fantázia, Hazugsággal teli igazság, igazságos hazugság, Szeretettel telt gyűlölet, gyűlölt szeretet, Szerelmes szenvedély, szenvedélyes szerelem… Haragos megbocsátás, bocsánatos harag, Jellemezetlen kedvesség, a kedveskedő jelmeze, Érzésektől hangos, hangtalan érzések, Gondoskodó kezek, kéz nélküli gondok, Unott tárgyak, tárgyiasított unalom, Lélek viadala, viaskodó lelkesedés, Írott betűk, betűtlen…
Tovább »
“…Látni mindazt mit lepel fed el, akarni azt mit rejteget,mert kell Neked…valami mi szárnyát bontogatja,melyet rejtély övez,mit fejtegetve ,válik színessé, érdekessé, a szív szerelmessé…!” ... Tovább »
Nekem az kell, ami lángol, Mindez, mi ezer fokon ég, Minek lángja kigyúl bennem bárhol. Vágyamat perzseli, Szívemet érinti. Lelket simogat, Gondolatokat altat. Mi után epekedhetem, Szerethetem, Lehet nekem, Akarhatom, Szabadon bocsájthatom, Engedhetem távol, S lelke mégis velem tart, legyek akárhol… Tüze felperzsel, Szinte emészt el, Mégis nézem, ahogyan lángol, Érzem, ahogyan éget, fáj, szívemen… 
... 
... 
... 
Talán megközelíthetlek. Szólhatok hozzád s ölelhetlek. Talán csókolhatom a szád, Ha megteszem, ajkad nem hagyja el vád.. Talán foghatom a kezed, Érezhetem az illatod, lehetek veled. Talán beengedhetlek az otthonomba, Az éjszaka tarthatlak a karomba. Talán nézhetlek s érezhetlek, Szemeiden át élvezhetlek. Talán láthatlak Téged, Had adjak neked, ha ezt megengeded. Talán úgy nézel, majd,… 
“Hozzáérhettél a lelkemhez, lépéseiddel, hallottam, ahogyan lélegzel, s egyet dobban a szívünk…. Hosszú hetek után, egyszer csak összegyűrted, akár egy papír lapot.. Nem csupán lelkemben hagytad a lábnyomod, épphogy egésszé vált szívem, egészeddel taposod! Érdemtelen mind ki, ily felelőtlen… Azt mondtad, SOHA ne mondjam, hogy SOHA…. Így hát most, kétszer mondom SOHA, de SOHA nem… 
Mikor odaérkeztünk az ajtóhoz, immár ahhoz az ajtóhoz, mindketten megfogtuk a kilincset. Egy pillanat alatt történt aztán, hogy nem éreztem a sóhaját a túloldalon… Hallottam lépteit, ahogyan távolodik tőle, ahogyan azt suttogja magában “Sajnálom s bocsáss meg nekem..” Megdermedtem és csak támasztottam a fejemmel azt, nem mertem elengedni a kilincset, féltem…. Eltűnik vele a kapu… 
Érted A szemeidben életben vagyok Belül gyönyörű vagy Valami annyira furcsa A szemeidben Tudom, otthon vagyok (igen) Minden könny, minden félelem Elillan, ha csak rád gondolok Megváltoztatva mindent, amiről azt hittem, hogy tudom Tied leszek ezer életen át Szabad vagyok, mint a madár Amikor a kalitkádban repülök Mélyre merülök És fék nélkül száguldok És vérzek… 