Adri P.

Nekem az kell, ami lángol, Mindez, mi ezer fokon ég, Minek lángja kigyúl bennem bárhol. Vágyamat perzseli, Szívemet érinti. Lelket simogat, Gondolatokat altat. Mi után epekedhetem, Szerethetem, Lehet nekem, Akarhatom, Szabadon bocsájthatom, Engedhetem távol, S lelke mégis velem tart, legyek akárhol… Tüze felperzsel, Szinte emészt el, Mégis nézem, ahogyan lángol, Érzem, ahogyan éget, fáj, szívemen… Tovább »

Ki minek gondol, az vagyok annak… Mért gondolsz különc rokontalannak?Jelet látsz gyűlni a homlokomra:Te vagy magad, ki e jelet vonja. S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik,Mert fénye-árnya terád sugárzik.Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról:Rajtam látsz törvényt sajátmagadról. Okosnak nézel? Hát bízd magad rám.Bolondnak nézel? Csörög a sapkám.Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz;Ha oroszlánnak, nem menekülhetsz. Szemem… Tovább »

Midőn boldogságot reméltem magamnak, Annál boldogtalanabbá váltam magamban… Hittem egy világot, benne hittem a valómat, Mezítelen lélekkel álltam ott, Építvén a váramat, Arctalan, testetlen, kínozván engem Szertelen, egyveleg Kerestem pediglen S mégis ott hagyott engemet Keresetlen szavakkal illetvén Meggyötörten Élettelen szívemet szólította Engem nem hívott oda Alaktalan kérdéseivel Reményem veszítette oda Hova szívem ment véle… Tovább »

Sok idő volt mire rájöttem, hogy mindig “más festett nekem szivárványt”. Ki, milyen színeket adott hozzá, kinek milyen erősen fogott az ecsete, ki milyennek szeretett volna látni, mikor még “tündököltem számára, szívének egén”?! Mindegy is igazán, milyen is lett e mű, melyhez adtam a vásznamat, mikor ezek az emberek nem tartoztak már hozzám, elvitték magukkal,… Tovább »