Legalább a borítóm szép, szinte tündököl, míg belül harcolok.
Ezt írja a tartalmam, ha kinyitod…ám ne olvasd sokat, hagyj későbbre is Belőlem Magadnak…
“Ne színezz újra, ne gondolj mögém semmit sem, csak láss engem, ne adj rám ruhát, vagy rántsd le leplem…foglalj össze, olvasd soraim,érezz engem, szívd be illatom, majd engedj el, ne fogj meg vagy akarj magadnak”
“Ne engedj tova tűnni sem”
-Úgy érzem, az idő csak a tanulást, a tapasztalást engedi adni nekem, mindent, ami én vagyok, ami szenvedélyt, legalább, annyi bánatot ontott.
Addig fognak elvenni Tőlem, míg azt hagyom, addig gyötörnek, míg önként megyek érte… Fényből – sötéten át, az elmédbe, a szívedbe, elérve a lelked.
Fogalmam sincs mikor lesz elég, nekem, de sejtem inkább “előbb meghalok”, mint sem, hogy ne menjek a “egy újabb félig nyitott, majd zárt ajtóért”
Remek lettem s mégis elromlottan születtem, elrontott vagyok most is, olykor úgy érzem, teljesen hibásan kódolva, túlon túl mély érzelmekkel, mik nem hagynak élni, mégis az egekben találom meg magamat, szárnyaim vannak…Nézd, milyen magasan vagyok…
Oly sok harcot megvívtam, s mindenütt elestem, minduntalan felálltam,s megint a mélyre zuhantam, két kézzel kapaszkodom, levegő után kapkodom..
Mélyet sóhajtok, míg nem elég levegőhöz jutok.
Senki sem ismer, annyira, hogy tudja, ki is vagyok? Miből – Mivé? lettem, Honnan – Hova is tartok?! Nem látnak, láthatatlan vagyok…
Az emberek azt sem tudják bennem kit szeretnek, azt sem tudják, miért mennek el Tőlem, olykor oly távol….?!
Nekem is mindössze emlékek vannak magamból…
Azokba kapaszkodom, azokhoz ragaszkodom, ott ragadtam valahol..
Valahol élek, magamtól távol, benne e szívemben, s annak is a mélyén…
Néha fáj a lélegzetem hallgatnom, mikor ennyire mélyen vagyok, nehéz a kiút, segítségem csak én vagyok..
Lelkem, akár egy kiadatlan alkotás, tökéletes kiadás, de mások nem láthatják, nehogy kiadják, ne tékozolhassák el, ne vigyenek több lapot el, minden darabjából vagyok…
Félek… Különben örökre ott ragadok, valamely lapon, betűvé leszek, szavakkal leírnak, összemossák színeim…
Nem lehetnék Én… Én többé, csak olyan lennék, mint minden más!
Átlapoznak, el hajtanak, kiolvasnak, végeznek velem!
Eltűnök, csupán semmivé leszek!
Így hát nem adhatom ki, enyém marad az egyetlen példánya..
Felbecsülhetetlen értéké fabrikálva!
Ilyen hát a “Lelkek Könyvének Élete!”
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: